A minap részt vettem a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány képzésén, aminek a fókuszában a traumaérzékeny tartalomgyártás állt. Fontos és modern gondolatok hangoztak el.
Új, de nagyon is valid megközelítés a traumaérzékeny tartalomgyártás
A Hintalovon Alapítvány az egyik legismertebb gyermekjogi civil szervezet, jól láthatóan politikamentesen és erős szakmaisággal dolgoznak, nagyon fontos a jelenlétük a nyilvánosságban. Mint elhangzott, a képzés, amiről most írok egypár gondolatot, mostanában indult, de mint médiával, médiaoktatással foglalkozó, nemkülönben magamat is tartalomgyártónak valló szakember, ki szeretnék hangosítani gondolatokat.
A képzésen, ha jól láttam, több újságíró, influenszer is jelen volt, amit jómagam is megnyugvással állapítottam meg. Ők egyébként több olyan, releváns kérdéssel is érkeztek, ami újfent megerősítette a képzés létjogosultságát.
Gyurkó Szilviék olyan szempontokat hoztak be a tartalomgyártás, újságírás egyre diverzifikáltabb világába, amelyek talán eddig nem, vagy kevésbé merültek fel. Ennek talán az egyik legfontosabb, elhangzó mondata, vagyis inkább kérdése az volt:
„mire van szüksége a gyereknek?”
Az olvasó is lehet érintett, nem mindegy milyen tartalmat gyártunk!
Amikor egy gyermekjogi témával foglalkozik bármely médiafelület, legyen szó nagy elérésű hírportálról, kisebb elérésű blogról, vagy éppen közösségi médiabejegyzésről, érdemes átgondolni, a szöveg milyen hatással van a cikk szereplőire, és akár az olvasóira, különösen, ha utóbbi esetében is érintettségről van vagy lehet szó.
Mint elhangzott a képzésen, egy gyermekkori verbális vagy szexuális abúzust, bármely bántalmazást, terápiás kezeléstől függetlenül, akár egész életünkön keresztül „cipelhetünk”, és egy adott esettel kapcsolatos hír bizony az olvasót is „triggerelheti”.
És természetesen az is kiemelten fontos, hogy a szereplőről hogyan, milyen szóhasználattal írunk. A Hintalovon szakértői arról is beszéltek,
a traumatartalom is lehet a traumafeldolgozás része!
Felmerült az is, hogy adott, a témával foglalkozó cikkeknél is fel lehetne tüntetni, hogy akár lelkileg nehéz tartalomról is lehet szó az olvasó számára is. A szakértők példákat is hoztak arra, amikor egy-egy cikk esetében az áldozatszerep is stigmatizáló lehet, nagyon nem mindegy ugyanis, hogy egy tragikus történet szereplőjéről áldozatként, túlélőként vagy éppen érintettként beszélünk.
Miközben a cikk szerzőjét az a cél vezérli, hogy az eset történetét egyfajta tényként írja le, vagy éppen az motiválja, hogy sose történjen meg még egyszer ilyen eset, könnyű megfeledkezni arról, hogy az érintettre milyen hatással lehet a róla megjelent nyilvános tartalom. Mint elhangzott, sokan más és más állapotban vannak a traumájuk feldolgozásával, és ezt sok esetben még az elbizonytalanítja, hogy ők maguk sem tudják pontosan meghatározni, hol tartanak éppen.
Traumaérzékeny tartalomgyártás: empátiával írni, „traumalencsét” használni!
Én is többször írtam már arról, hogy a szöveg, a szavak ereje mennyire erősen formálja a gondolkodást, ha úgy tetszik, befolyásoló erővel bír. Ez így van a hétköznapi verbális, vagy éppen az intézményi kommunikációban egyaránt. Ugyanez igaz az írásra is. Ahogyan elhangzott a képzésen, érdemes úgynevezett „traumalencsét” használni, szűrni a szavakat, mert ezeknek a témáknak olyan emberi vonatkozásai vannak, amelyek sokkal erősebb hatással bírhatnak a szereplőre és az olvasóra egyaránt.
Egyik kedvenc idézetem a Távol Afrikától című filmben, amikor a főszereplő dán bárónő egyszer azzal a feladattal látja el fiatal, afrikai szakácsát, hogy főzzön vacsorát az este érkező vendégeinek, majd jelzi neki, hogy különösen finomnak kell lennie az ételnek. A szakács erre nyugodt hangon azt mondja a Bárónőnek: – „Rendben, akkor majd, amíg főzök, gondolni fogok rájuk…”.
Ezt én jellemzően a public relations és marketingkommunikáció keretein belül gondoltam eddig,
de most, a képzés után, már más „lencsét” is használni fogok, mert emberek vagyunk, és az elfogadás, támogatás, együttérzés mindennél fontosabb.
Fotóillusztráció: Canva
[…] Összeköti a gyerekjogi szemléletet a digitális kockázatokkal: a cyberbullying, online függőség, deepfake és AI‑kérdések nem „technikai problémák”, hanem nagyon is jogi, pszichológiai és társadalmi kérdések. […]