A Távol Afrikától című filmben a főszereplő dán bárónő egyszer azzal a feladattal látja el fiatal, afrikai szakácsát, hogy főzzön vacsorát az este érkező vendégeinek, majd jelzi neki, hogy különösen finomnak kell lennie az ételnek.
A szakács erre nyugodt hangon azt mondja a Bárónőnek: – „Rendben, akkor majd, amíg főzök, gondolni fogok rájuk…”

Azt hiszem, így kell írni és tartalmat gyrtani is, mert a célcsoport számára – legyen akármekkora és szegmentált – kell eljuttatni az üzeneteket.

Akár szakmai, akár könnyedebb információról van szó. Különös tekintettel az egyre nagyobb médiazajra.

Én így szeretek dolgozni, írni, podcastokat gyártani.

Blog

blikk media magyarorszag nagy ivan szocializmus 1980

A magyar média rendszerváltás utáni sodródása és elveszett szerepkeresése – „Tetszettek volna médiaforradalmat csinálni!”

A rendszerváltás nem zárult le, bármennyire szerettük volna sokan, köztük jómagam is. A politika betüremkedik minden munkahelyre, minden hálószobába, baráti társaságba, nemkülönben a médiába. Utóbbin talán meg sem lepődünk. Göncz Árpádot választotta meg a III. Magyar Köztársaság első elnökének a frissen megválasztott Országgyűlés valamikor 1990. augusztus 3-án, 310 szavazatból 295-öt kapott meg. Azért volt ilyen …

Tovább!
politikai agresszio kommunikacio substack

Az agresszív politikai kommunikáció leszűrődik a társadalom legmélyebb bugyraiba is

Az agresszív politikai kommunikáció problémája nemcsak morális, hanem társadalmi és pszichológiai kihívás is, amely megoldásához komplex oktatási, kutatási és szakpolitikai fejlesztések szükségesek, különösen a legkiszolgáltatottabb társadalmi csoportok érdekében.​ A magyarországi agresszív politikai kommunikáció napjainkban nemcsak a közéletet, hanem a társadalom legmélyebb rétegeit is áthatja, tartós pszichológiai és szociológiai hatásokat okozva. Számos magyar és nemzetközi kutatás …

Tovább!
mesterseges intelligencia mediaoktatas kritikus gondolkodas zambori biro tamas

„Olvasni a sorok között” – A mű-Süsü, avagy mire is tanítanak bennünket a mesterséges intelligencia médiatartalmai

Álljon itt tehát a valódi erkölcsi probléma: két ugyanolyan elem, de az egyik hamis. Miből jövünk rá? Ez a dilemma mindig is izgatta az emberiséget, a mesterséges intelligencia most pedig rátett egy lapáttal, hogy újra elővegyük a témát.Bejegyzésemet a Telex /G7 cikke inspirálta. A hamis és valódi örök harca Az emberiség filozófiai történetében a „hamis” …

Tovább!
Még több bejegyzés megnézése

Miben segíthetek?

Ajánlatkérés
Légyszi, töltsd ki az űrlapot, és válaszolok, visszahívlak!
Ez a szolgáltatás érdekel